Az esküvői fotózás különös világ, hihetetlen sokat fejlődött Petőfi óta. Az esküvő változatos pillanatait nem elég valahogyan elkapni, hanem előre ismerni és szeretni is kell.
Esküvői fotózás fejlődése
Ismeretlen kifejezés volt még az “esküvői fotózás”, amikor a fényképezés elterjedt, a városokban is megörökítették a Nagy Nap eseményeit. Először csak a régi festményeket idéző menyasszony-vőlegény beállított képe készült el – bőségesen elég volt az is. Hiszen órákig tartott egy-egy kép: mozdulatlanul állni a dagerrotípiás fadoboz kíváncsi lencséje előtt (emlékszel, a hiú Petőfi is ilyen doboz előtt állt macsó modellt). Aztán villant a magnézium, és egyre gyorsult az eljárás, kisebbek lettek a fotómasinák, rövidült az előhívás ideje, költsége.
Tudod, kik fotózták az első esküvőket Magyarországon? A népzenegyűjtők, kutatók, antropológusok. Akarva-akaratlanul ők honosították meg az esküvői fotózást.
Ők mentették meg az utókornak a különböző tájegységek hagyományait, ruházatait, az esküvői játékokat, táncokat, szokásokat, hagyományokat, melyek mára teljesen összekuszálódtak.
A modern esküvői fotózás
Az esküvői fotózás a technika fejlődésével, az emberek nyitottságával karöltve modernizálódott.
A 2000-es évekig elég volt még, hogy valaki készítsen pár képet (egyetlen egy géppel) az esküvőről, csoportképek, műtermi képek, beállított fotók. Minél több esküvőt, rendezvényt látott az illető, annál nagyobb eséllyel lett izgalmasabb, szerethetőbb a fotóalbum.
A 2000-es évekkel a technikába beleszületett xyvwzzs-generációk vágyai jelentek meg – első sorban az interneten, és így az esküvőn.
A hagyományokból kitörő individuumok saját elképzelésekhez ragaszkodva újdonságokra szomjaztak.
Az esküvői fotózás részei
Műtermi fotózás
Akár stúdióba, vonulva, akár bármilyen helyszínen felállított háttérrel klasszikus melletted, mögötted, térdelve, ülve, állva, csokorral, nélküle, csókos, összenézős esküvői fotózás. Tisztára olyan, mint a ballagási kép készítés (ha az nem extravagáns volt nálatok), csupán szalagavatós ruhában, hihihi.
Kreatív fotózás
Sok fotós elköveti azt a hibát, hogy azt hiszi, már kreatív a fotózás attól, hogy nem műteremben állítja be ugyanazokat a képeket, amit egy ponttal feljebb leírtunk.
Attól kreatív az esküvői fotózás, hogy a lehető legjobban a párhoz illeszkedik.
- Szeretnek lovagolni? Irány a lovarda, puszta!
- Szeretik az utazást? Irány a reptér, vagy a repülőmúzeum!
- Szeretik a lilát? Irány a levendulaültetvény!
- Szeretik a romkocsmákat? Hú, hova is menjenek? Műterem?
- Szeretnek túrázni? Irány a magas hegyek!
És ami pedig a “pózokat” illeti, ritkán beállítottak: inkább lazák, életszerűek, vidámak, érzelmesek, helyzetorientáltak.
A fotózás az esküvői ruhában, sminkkel, fodrász által megkomponált frizurával valósul meg.
Mikor legyen? Az esküvő napján, vagy másnap? Ezt mindenképpen egyeztessétek a fotósotokkal a tervezett menetrend tükrében.
Jegyes fotózás, E-session
Az esküvőt megelőző hetekben érdemes megejteni a jegyes fotózást? Mire is jó mindez?
Léteznek esküvői fotósok, akik ajándékba adják, mások beépítik a csomagjaikba.
A lényeg mégis az, hogy az esküvő előtt már találkoztok és “esküvői fotózást”játszotok. Megismeritek a fotós személyét, munkamódszerét, instrukcióit, a rólatok készült képek minőségét. Olyan, mint egy próbanap a munkahelyen. Éles, de bármi lehet belőle.
Nektek azért fontos, azon túl, hogy klassz képek születhetnek belőle, hogy megszokjátok a kamerát, a figyelmet, a koncentrálást egymásra és a fotósra is. Megtanuljátok figyelmen kívül hagyni, és csak létezni, érezni.
A jegyes fotózás műfaja is tulajdonképpen a fenti kreatív fotózás.
Az e-session “e” betűje nem azonos, az e-mailéval, hanem az “engagement”, azaz eljegyzést jelenti.
Az esküvői fotózás “termékei”
Akárki akármit is mond, s ezzel ceremóniamesterként saját magunk ellen is szólok, hogy egyedül a képek, filmkockák maradnak meg az esküvőről.
Időtálló emlékek, amelyekkel bármikor felidézhető a dekoráció sokszínűsége,a kézfogások, ölelések bensősége, a templom hidege, a polgári szertartás varázslatossága, az esküvői menü ízvilága, a táncok lüktetése, a hajnal jóleső fáradtsága.
Esküvői képek digitálisan
Általában penndrive-on, DVD-n, valamilyen adathordozón adják át a fotósok a készre kidolgozott (utómunkázott, vagy retusált) képeket.
Kéred a nyers fotó-file-okat? Ne kérd!! Minek is neked? Ja, hogy bele akarsz nyúlni, meghekkelni, kicsit másképpen kivágni, effektezni, léjerezni, filterezni… Ezt a fotós egyértelmű hozzájárulása nélkül nem teheted meg. Tehát akkor mire mennél a pl. raw-fileokkal?
A legtöbb fotóstól megkapod a képeket nagy felbontásban, és kisebben is, hogy könnyen fel tudd dobni Face-re, vagy Instára, vagy átt tudd lőni üziben.
Ha publikálod a képeket, akkor ne felejtsd el megnevezni a fotóst is, hiszen ez az ő szellemi terméke. Még akkor is, ha fizettél érte és te vagy rajta. (például a fenti képet a Tandem Ceremóniamesterekről a Rooms-ban Sándor Tamás készítette)
Ezzel még jót is teszel neki, sőt annak, aki szintén szeretne magának egy jó esküvői fotóst.
Slideshow, klip
A digitális képekből egy nektek tetsző, vagy más passzoló zenére levetítve hangulatos klip készíthető.
A klipet az esküvőn is le tudjátok vetíteni, vagy beharangozóként az interneten közzé tehetitek.
Az esküvői képekből kreált klipet pedig bármikor tudjátok mutogatni annak, aki érdeklődik az esküvőtök iránt, gyorsan betekintést nyerhet a hangulatba, érzelmekbe és az esküvőtök forgatagába.
Fotóalbum, fotókönyv, fine art album
Igényes és tartós kivitelben, gondosan kiválogatott képek szerkesztett elrendezésben – különféle anyagokra nyomtatva.
Falikép
Itt visszatérhetünk dédapáink ágya felett lógó képhez, csak ma már vászonra, bármire lehet nyomtatni élethű színekben képeket. Miért ne mutatná és spannolná minden nap boldogságotokat egy ilyen hatalmas kép?
Ha duplán varázslatos és gördülékeny esküvőt szeretnél, ismerd meg a 2 ceremóniamester ajánlatát!