Ceremóniamester Blog

Ceremóniamester feladata

A ceremóniamester feladata sokrétű, összetett, izgalmas, élményteli és változatos. A ceremóniamester az esküvő házigazdája, szószólója és katalizátora egyben.

A ceremóniamester feladata az esküvő előtt

A ceremóniamester már az esküvő előtt is komoly segítséget biztosít az esküvőre készülő pároknak.

Legtöbb esetben már az első konzultáció aranyat ér, általa gyönyörűen körvonalazódnak a lehetőségek, elképzelések. Mindig hálásak a párjaink, hogy képbe kerültek, nem is tudták,  milyen komplex rendezvény az esküvő, örülnek, hogy rádöbbentek, mennyire hasznos egy jó ceremóniamester az esküvőjükön.

Mindenképpen keríts alkalmat, hogy találkozz a kiszemelt ceremóniamesterrel, mielőtt felkérnéd.

Ismerd meg:

  • személyiségét,
  • hangját, hanghordozását,
  • derűjét,
  • közvetlenségét,
  • munkamódszerét,
  • referenciáit,
  • beszédstílusát,
  • lazaságát/komolyságát – mikor mire van szükségetek,
  • elhivatottságát,
  • ötleteit, tanácsait,
  • határozottságát,
  • rugalmasságát stb.

Amint igent mondtok, kössetek vele szerződést. No nem annak jeléül, hogy nem bíznátok meg az általatok akár több közül is kiválasztott és megbízott ceremóniamesterben, hanem azért, hogy mindannyian ugyanúgy emlékezzetek egy év múlva a nagy napon.

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy addig nem is találkoztok, nem beszéltek.

Sőt!

Érdemes folyamatosan egyeztetnetek az előrehaladásról, hiszen a ceremóniamester rengeteg apró részletben tud segíteni az esküvőszervezéssel kapcsolatban.

Bennünket is lehet hívni bármikor – mindegyik ügyfelünknek felajánljuk. Még szerencse, hogy jó érzésű mind, és még egyikőjük sem riasztott bennünket babafürdetéskor, vagy esti mese olvasásakor. Megértő és végtelenül kedves párokkal hoz bennünket a sors.

A ceremóniamester egyik legfontosabb feladata a forgatókönyv összeállítása. Ez úgy történik, hogy az általatok látogatott esküvőkből megnevezitek azokat a dolgokat, amelyek tetszettek, és amitől lábrázást kapnátok, és ezek figyelembe vételével az ismert programpontok beépítésével megszületik a forgatókönyv-tervezet.

Az esküvői forgatókönyv az esküvői menetrenden kívül tartalmazza még a fontosabb telefonszámokat és kellékeket, valamint további fontos részleteket (pl, ki érzékeny valamelyik ételre).

Szükség esetén előre egyeztet a ceremóniamester a szolgáltatókkal, hogy a nagy napon már ismerősként köszönthessék egymást.

A ceremóniamester feladata az esküvőn

A ceremóniamester a helyszínre megérkezéskor már az első pillanatban képes oldani azt a feszültséget, ami a menyasszonyban, vőlegényben, a családban felgyülemlett a készülődés és elmúlt utolsó napok során.

Innentől kezdve a kellékek leellenőrzésén, a szolgáltatók helyzetbe hozásán túl, a vendégek és az ifjú pár eligazítása, támogatása lesz legfőbb feladata.

Néhány ceremóniamesteri-feladat kiemelve:

  • vendégvárás,
  • programismertetés,
  • eligazítás,
  • bevonulás koordinációja,
  • gratuláció, csokordobás, fényképezkedés lebonyolítása,
  • ajándékozás,
  • pohárköszöntő,
  • meglepetésprogramok, nyitótánc, esküvői torta, menyasszonytánc/menyecsketánc, gyertyafénytánc felvezetése, lebonyolítása, támogatása…

A kétnyelvű ceremóniameser számára a fentiek kiegészülnek még további feladatokkal (ld. szertartás, köszöntők fordítása stb.

Egyes ceremóniamesterek már-már sportot űznek abból, hogy többet adjanak, mint ami elvárható, ezért akár külön műsorszámmal, meglepetéssel is szolgálnak (ld. bűvész-ceremóniamester, meglepetésdalos ceremóniamester) – hoppá, ezen az oldalon meg is találjátok őket.

Ezen túl rengeteg emberi oldala is van e feladatoknak: a “lázcsillspíítás”, békítés, programszínesítés stb.

40 fő felett mindenképpen érdemes valaki tapasztalt emberre bízni a teljes násznépet, hogy gondtalanul ünnepelhess pároddal.

Fordulj hozzánk bizalommal!

Mikor hívj 2 ceremóniamestert az esküvőre?

Ha ki akarsz lógni a tömegből még jobban és dupla meglepetést, hangulatot, lendületet, élményt szeretnél az esküvőn, akkor hívd el a Tandem Ceremóniamestereket!

 

Ceremóniamester árak

A ceremóniamester árak igen különlegesen alakultak ki, evolúciója jól nyomon követhető ebben a cikkben.

A ceremóniamester és vőfély közötti különbség

Ebben a cikkben csakis arra térünk ki, hogy szociológiailag miként alakulhatott ki a ceremóniamester Magyarországon, és ebből bizony egyből le is vezethető lesz az ára, díjazása.

Ősidőkben, valamikor I. István korában még a násznagy látta el a legfontosabb képviseleti feladatokat, így az esketésnél az asszisztenciát is.

A násznagy feladatait többnyire átvette a vőfély, és a néhány száz éves lakodalmakban ő irányította a násznépet, ő tudta kívülről-betéve az esküvői hagyományokat.

A városiasodással az emberek kezdték elhagyni a népszokásokat, viszont mélyen gyökerezett bennük a hagyomány.

A zártabb közösségek még mindig ragaszkodnak a tájegységükre jellemző szokásokhoz, de az országban megtapasztalt belső mobilitás, belső migrálás bizony a szokások keveredéséhez vezetett.

2 távoli település lánya-fia vajon melyikük hagyományát kövesse? Megdöbbentő, hogy ma is sokan teszik fel még a kérdést vidéken, de még a nagy városokban is.

A konszenzus megállapszik egy hagyomány-alapú “nemzeti minimumon”, a szükséges, célszerű lépések megtartásával, vagy inkább lehetőleg teljes elvetésével.

A hagyományok nem követése ellenére se mehetünk el amellett, hogy egy irányítója legyen a nagy társaságnak.

A városi emberek számára egyre idegenebben hatott népi szóhasználat, a rigmusok, népdalok, ezért kinevelődött egy olyan “szakma”, akik modern, városi vőfélyként, azaz ceremóniamesterként váltak ismertté.

A ceremóniamester értéke

A ceremóniamester egyáltalán nem ér többet, mint egy jó vőfély. Viszont a vőfélyek gyakran a közösség részét képezik, tehát a vendégekkel mint ismerősökkel “együtt kell hogy igyanak”, ami szolgáltatói szemmel nézve elég aggályos.

A városi környezetben az ifjú párok – a filmek, magazinok hatására – elkezdtek többet áldoztak eleganciára, gasztronómiára, zenekarra, fényképezésre, így lényegesen magasabb árszínvonalon ugyan, mégis magasabb minőséget képviselve jelentek meg szolgáltatók.

A ceremóniamester munkájáért éppen ezért a megbízó párok hajlandók többet fizetni, mint amit fizetnének általában egy vőfélynek.

Hazánk gyermekei külföldi munkái során gyakran szűrik össze külföldivel a levet, és ha Magyarországra hozzák az esküvőjüket, akkor nem csak a hagyományok, szokások, hanem a nyelvek is keverednek.

A vőfélyverseket szinte lehetetlen lefordítani angolra, németre, spanyolra, oroszra, pláne, ha improvizatív rigmusokról van szó.

Ezért a vegyes esküvők kimért angol, német stb. nyelven és magyar nyelven zajlanak. A vőfély szerepét kétnyelvű ceremóniamester látja el.

És egyre gyakoribb, hogy Magyarországra érkeznek teljesen külföldi párok, hogy itt tartsák meg az esküvőjüket. Ők pedig idegen nyelvű ceremóniamestert bíznak meg az ünnep koordinálására.

Míg a vőfély ára 100-150 ezer Ft között mozog, a ceremóniamester ára 150-300 ezer forint között.

Érthetően a kétnyelvű, vagy egy idegennyelvű ceremóniamester magasabb árkategóriába esik, mert más, exkluzívabb a megbízói kör.

A ceremóniamester árakat befolyásolja még

  • tapasztalat, referencia
  • saját professzionális mikrofon
  • hozzáadott érték (pl. bűvész, meglepetésdal stb.)
  • utazási költség

 

Esküvői zene, és amit róla tudni érdemes

Az első kérdés: zenekar vagy DJ biztosítsa az esküvői zenét? És mi legyen a lakodalmas zenével? A fergeteges bulihangulatot megteremtő zenékről is szó lesz ebben a cikkben.

Esküvői zene – a buli mozgatórugója

A nagy nap megható és gyönyörű pillanatai után következik a lakodalom. Ekkor válik igazán fontos szereplővé a zene.

A vacsora után az ifjú pár a nyitótánccal indítja a mulatságot. Ahhoz, hogy a vendégek végigtáncolják és -mulassák a lagzit, olyan esküvői zenék kellenek, amire megmozdul a vendégsereg lába .

A zenét szolgáltathatja zenekar, vagy DJ. Az idősebbek inkább az élőzenét kedvelik, míg a fiatalabb korosztály számára a bulizenét a DJ jelenti.

Esküvői zene – kedvenc és tiltólisták

A párok mindig megkérdezik, hogy milyen zenék legyenek a lagziban, hogy mindenki jól érezze magát. A zeneszolgáltatók is kérnek egy listát arról, hogy milyen zenéket hallanátok szívesen. Ilyen listát különösen zenekar esetében azért is érdemes írni, mert így időben kiderül, hogy a zenekar el tudja-e játszani azokat a számokat, amelyeket Ti hallani szeretnétek.

A DJ kicsit könnyebb helyzetben van: csak a letöltési lehetőségek szabnak határt ezen „képességeinek”. Nagyon fontos, hogy azokat a számokat is írjátok össze, amiket semmiféleképpen nem szeretnétek hallani a nagy napon. (Talán ez még fontosabb is az előző listánál.)

Gyakran előfordul, hogy a párok letiltanak valamilyen zenei stílust – többnyire a „lakodalmas”, a „mulatós” zenét.

Ezt nem igazán javaslom; szinte mindig van vendég, aki kifejezetten ilyen zenére akar táncolni – és a hangulat fokozódásával általában egyre többen lesznek. Ha a zeneszolgáltató válasza erre az, hogy nem teljesítheti a kérésüket, abból akár komoly sértődés is lehet. És bár ez a Ti nagy napotok, a vendégek többen vannak és az ő jókedvüktől függ az egész este hangulata.

Mi ilyenkor a megoldás? Meg lehet kérni a zenekart/ DJ-t, hogy kerüljék az adott zenei stílust, ha viszont kéri valaki, akkor 2-3 szám belefér, de ne legyen fél vagy egy órás blokk belőle . Így ezek a vendégek is jól fogják érezni magukat. Ha végképp nem tartozik a kedvenceitek közé, engedjétek lejátszani addig, amíg átöltöztök).

Esküvői zene – az mindenkit megmozgató tánczene

A lakodalom bulihangulatát még mindig a retro, vagyis a 70-es, 80-as évek slágerei alapozzák meg; ezeket mindenki ismeri. Utána következnek a 90-es évek nagy tánczenéi.

A retro zenéket általában éjfélig szokták játszani, majd a menyasszonytánc vagy menyecsketánc után, amikor az idősebb vendégek távoznak, kezdetét veszi a fiatalok bulija, természetesen a 21. század zenéivel.

Minden olyan zenei stílusra szükség van tehát egy lakodalomban, amire lehet táncolni. Ezért érdemes az esküvői zenekart vagy a DJ-t úgy kiválasztani, hogy minden – illetve a lehető legtöbb – stílusban otthon legyenek. A legfontosabb feladatuk, hogy figyeljék: milyen zenére mozdul meg a leginkább a násznép.

A legtöbb esetben nyugodtan rájuk bízhatjátok magatokat, hiszen számos vagy éppen számtalan esküvőn szerzett tapasztalatuk birtokában pontosan fogják tudni, hogy milyen zene kell a Ti lakodalmatokra, a Ti vendégeiteknek.

 
Ceremóniamester
Ceremóniamester 2 keréken

Ha duplán varázslatos és gördülékeny esküvőt szeretnél, ismerd meg a 2 ceremóniamester ajánlatát!

Kétnyelvű esküvő, kétnyelvű ceremóniamester

A kétnyelvű esküvő kulcsszereplője a kétnyelvű ceremóniamester, aki megteremti a hidat, az átjárást a nyelvi kultúrák között, és senkit sem enged eltévedni.

Kétnyelvű esküvő – mindenkinek ajándék

Egyre több a kétnyelvű esküvő Magyarországon 2 okból is:

  • sok fiatal külföldön találja meg a számítását, és külföldi párral, vagy külföldi barátokkal hazahozzák az esküvőjüket
  • a multiknál dolgozó külföldiek itt találják meg párjaikat Magyarországon

Na jó, van itt még 1: imádják Magyarországot a külföldiek, csodás esküvőhelyszíneket találnak maguknak a pompás és világhírű gasztronómia mellett. Ők nem a magyar-angol, magyar-német, hanem külföldi és külföldi-külföldi párok.

És van még 1, de azt a cikk végén áruljuk el.

Kétnyelvű ceremóniamester – az igazi kulcsfigura

Egyszer olvastam valamelyik ceremóniamester honlapján, hogy az esküvő kulcsfigurája a CM. Szerintünk egyáltalán nem így van, ez egy öntelt gondolat, hiszen az esküvő kulcsfigurája maga a menyasszony és a vőlegény.

Hogyan?

Minden vendég azt fogja tenni az est folyamán, amit a pár. Ha ti a teraszon lógtok (csillagles, cigi, koktél party, dumcsi stb.), akkor a vendégek is – lévén, hogy a közeletekbe szeretnének lenni.

Ha ti bent ültök az asztalnál, akkor inkább ők is.

Ha ti táncikáltok, akkor a vendégek is többen követnek benneteket a buliban.

A kétnyelvű esküvő esetén van még egy akadály, amit meg kell ugrani, igen, kitaláltad: a nyelvi korlát.

Át kell hidalni, fel kell oldani a nyelvi, így aktuális megértési hiányokat. Meg tudja oldani, rengeteget tud segíteni egy tolmács is, de a leghatékonyabban a kétnyelvű ceremóniamester tud ebben segíteni.

Ekkor válik igazi kulcsfigurává a kétnyelvű ceremóniamester.

Természetesen ceremóniamesterként mindent megteszünk annak érdekében, hogy a vendégeitek, barátaitok jól érezzék magukat, eltalálja őket a legjobb hangulat, és ti is biztonságban, vidámságban ünnepelhessétek fogadalmaitokat.

Kétnyelvű ceremóniamester – mikor melyik nyelven?

Jogosan merül fel a kérdés a menyasszonyok és vőlegények részéről, hogy mit fordítson mindenképpen a kétnyelvű ceremóniamester.

Ha minden fordításra kerül, az olyan, mintha mindent kétszer mondana el, nem? Mintha mindent kétszer mondana el, nem?

De!

Éppen ezért 2 dolgot tehetünk, íme 2 féle esküvő-tervezési mód a nagy napra:

  1. Átgondoljuk, hogy mennyi időnk van, és mi az, ami ebbe belefér
  2. Elegendő időt szánunk arra, hogy minden beleférjen.

Nézzük át, mi az, amit mindenképpen fordítani szükséges?

Előre bocsátjuk, hogy a vőfély verses szövegét lefordítani olyan, mint a Csigabigát bármely nyelven, pláne ha az “ég” szót nem főnévnek, hanem igének fordítják (jujj!). Természetesen ismerünk olyan vőfélyt, aki hitelesen képes megszólalni külföldiül is, azonban ez nem mindenkinél megy ennyire zökkenőmentesen.

Fordítás a szertartáson kétnyelvű pár számára

Polgári szertartáson az anyakönyvvezető hivatalos kérdésére hivatalos választ kell adni, amelynek joghatása van: tehát egybehangzó IGEN esetén – és ha nem állnak fent kizáró okok – házastársak lesztek. Minden más esetben nem.

A templomi esküvőn a lelkész/pap/rabbi eskető kérdésére hasonlóképpen felelősségteljes válasz kívánkozik.

Ez egy komoly döntés, tiszta vállalás, komoly nyilatkozat. Tehát mindkét félnek határozottan és pontosan kell értenie a kérdést, és tisztában lennie, hogy a válasza mit jelent.

Ezért ha az anyakönyvvezető, vagy egyházi személy egész szertartás szövegét nem is fordíttatjátok le, ezeket a fogadalom jellegű részeket mindenképpen érdemes.

A polgári szertartáson sem kell hivatalos tolmácsot, fordítót alkalmazni, elégséges a külföldi állampolgár nyilatkozata, hogy aki számára fordít, elfogadja megfelelő tolmácsnak.

Fordítás a szertartáson kétnyelvű esküvő vendégeinek számára

Ha több külföldi vendégeket is lesz az esküvőn, akkor bizony érdemes a szertartás fordításáról gondoskodni.

Ezt (is) 2-féle képpen tehetitek meg (hány kereke is van a tandem kerékpárnak? Naugye!)

  1. Kérd el a szertartás szövegét előre és lefordítva nyomtasd ki egy kis füzetbe, és osztd ki a magyarul nem tudó vendégeknek, párodnak.  Az egyházival kicsit nehezebb a dolgod, de a Biblia fordítása, és az esketés is elérhető ezer nyelven. Kis kutatómunka, de megéri.
  2. Gondoskodj élő tolmácsról (pl. angolul tudó barát, vendég, tolmács, ceremóniamester). Szakaszonként érdemes fordítani, hogy senki számára se legyen unalmas a “másik” nyelv – viszont ne is mondatonként, mert az pedig túlságosan felaprózza a gondolati íveket.

Ekkor az esküvő külföldi vendégei tökéletesen képben lesznek, sőt mérhetetlenül hálásak is.

Tolmácsolás az esküvő más pillanataiban

A legfontosabb részeket kitárgyaltuk a fenti pontban.

Ezen túl fontos még, hogy a nemzetközi esküvő mozzanatait azok is értsék, akik nem tudnak magyarul. (Ez bizony kihívás olykor a magyar nyelvű vendégek között is, de ez maradjon köztünk!)

A kétnyelvű ceremóniamester tehát pl. angol és magyar nyelven

  • tájékoztat,
  • konferál,
  • köszönt,
  • irányít,
  • játékot vezet,
  • bűvészkedik…

Amennyiben egyik fél, vagy több barát siket, gyengén halló, akkor egy célszerű és szép gesztus jelnyelvi tolmácsot fogadni.

A Tandem Ceremóniamesterek angol és magyar nyelven

Ne aggódj, mi is meg tudunk szólalni angolul és magyarul, beavatjuk vendégeidet, párodat és nem maradnak ki az élményből.

 
Ceremóniamester
Ceremóniamester 2 keréken

Ha duplán varázslatos és gördülékeny esküvőt szeretnél, ismerd meg a 2 ceremóniamester ajánlatát!

 

 

 

Esküvői fotózás – kreatív, jegyes, melyik micsoda?

Az esküvői fotózás különös világ, hihetetlen sokat fejlődött Petőfi óta. Az esküvő változatos pillanatait nem elég valahogyan elkapni, hanem előre ismerni és szeretni is kell.

Esküvői fotózás fejlődése

Ismeretlen kifejezés volt még az “esküvői fotózás”, amikor a fényképezés  elterjedt, a városokban is megörökítették a Nagy Nap eseményeit. Először csak a régi festményeket idéző menyasszony-vőlegény beállított képe készült el – bőségesen elég volt az is. Hiszen órákig tartott egy-egy kép: mozdulatlanul állni a dagerrotípiás fadoboz kíváncsi lencséje előtt (emlékszel, a hiú Petőfi is ilyen doboz előtt állt macsó modellt). Aztán villant a magnézium, és egyre gyorsult az eljárás, kisebbek lettek a fotómasinák, rövidült az előhívás ideje, költsége.

Tudod, kik fotózták az első esküvőket Magyarországon? A népzenegyűjtők, kutatók, antropológusok. Akarva-akaratlanul ők honosították meg az esküvői fotózást.

Ők mentették meg az utókornak a különböző tájegységek hagyományait, ruházatait, az esküvői játékokat, táncokat, szokásokat, hagyományokat, melyek mára teljesen összekuszálódtak.

A modern esküvői fotózás

Az esküvői fotózás a technika fejlődésével, az emberek nyitottságával karöltve modernizálódott.

A 2000-es évekig elég volt még, hogy valaki készítsen pár képet (egyetlen egy géppel) az esküvőről, csoportképek, műtermi képek, beállított fotók. Minél több esküvőt, rendezvényt látott az illető, annál nagyobb eséllyel lett izgalmasabb, szerethetőbb a fotóalbum.

A 2000-es évekkel a technikába beleszületett xyvwzzs-generációk vágyai jelentek meg – első sorban az interneten, és így az esküvőn.

A hagyományokból kitörő individuumok saját elképzelésekhez ragaszkodva újdonságokra szomjaztak.

Az esküvői fotózás részei

Műtermi fotózás

Akár stúdióba, vonulva, akár bármilyen helyszínen felállított háttérrel klasszikus melletted, mögötted, térdelve, ülve, állva, csokorral, nélküle, csókos, összenézős esküvői fotózás. Tisztára olyan,  mint a ballagási kép készítés (ha az nem extravagáns volt nálatok), csupán szalagavatós ruhában, hihihi.

Kreatív fotózás

Sok fotós elköveti azt a hibát, hogy azt hiszi, már kreatív a fotózás attól, hogy nem műteremben állítja be ugyanazokat a képeket, amit egy ponttal feljebb leírtunk.

Attól kreatív az esküvői fotózás, hogy a lehető legjobban a párhoz illeszkedik.

  • Szeretnek lovagolni? Irány a lovarda, puszta!
  • Szeretik az utazást? Irány a reptér, vagy a repülőmúzeum!
  • Szeretik a lilát? Irány a levendulaültetvény!
  • Szeretik a romkocsmákat? Hú, hova is menjenek? Műterem?
  • Szeretnek túrázni? Irány a magas hegyek!

És ami pedig a “pózokat” illeti, ritkán beállítottak: inkább lazák, életszerűek, vidámak, érzelmesek, helyzetorientáltak.

A fotózás az esküvői ruhában, sminkkel, fodrász által megkomponált frizurával valósul meg.

Mikor legyen? Az esküvő napján, vagy másnap? Ezt mindenképpen egyeztessétek a fotósotokkal a tervezett menetrend tükrében.

Jegyes fotózás, E-session

Az esküvőt megelőző hetekben érdemes megejteni a jegyes fotózást? Mire is jó mindez?

Léteznek esküvői fotósok, akik ajándékba adják, mások beépítik a csomagjaikba.

A lényeg mégis az, hogy az esküvő előtt már találkoztok és “esküvői fotózást”játszotok. Megismeritek a fotós személyét,  munkamódszerét, instrukcióit, a rólatok készült képek minőségét. Olyan, mint egy próbanap a munkahelyen. Éles, de bármi lehet belőle.

Nektek azért fontos, azon túl, hogy klassz képek születhetnek belőle, hogy megszokjátok a kamerát, a figyelmet, a koncentrálást egymásra és a fotósra is. Megtanuljátok figyelmen kívül hagyni, és csak létezni, érezni.

A jegyes fotózás műfaja is tulajdonképpen a fenti kreatív fotózás.

Az e-session “e” betűje nem azonos, az e-mailéval, hanem az “engagement”, azaz eljegyzést jelenti.

Az esküvői fotózás “termékei”

Akárki akármit is mond, s ezzel ceremóniamesterként saját magunk ellen is szólok, hogy egyedül a képek, filmkockák maradnak meg az esküvőről.

Időtálló emlékek, amelyekkel bármikor felidézhető a dekoráció sokszínűsége,a kézfogások, ölelések bensősége, a templom hidege, a polgári szertartás varázslatossága, az esküvői menü ízvilága, a táncok lüktetése, a hajnal jóleső fáradtsága.

Esküvői képek digitálisan

Általában penndrive-on, DVD-n, valamilyen adathordozón adják át a fotósok a készre kidolgozott (utómunkázott, vagy retusált) képeket.

Kéred a nyers fotó-file-okat? Ne kérd!! Minek is neked? Ja,  hogy bele akarsz nyúlni, meghekkelni, kicsit másképpen kivágni, effektezni, léjerezni, filterezni… Ezt a fotós egyértelmű hozzájárulása nélkül nem teheted meg. Tehát akkor mire mennél a pl. raw-fileokkal?

A legtöbb fotóstól megkapod a képeket nagy felbontásban, és kisebben is, hogy könnyen fel tudd dobni Face-re, vagy Instára, vagy átt tudd lőni üziben.

Ha publikálod a képeket, akkor ne felejtsd el megnevezni a fotóst is, hiszen ez az ő szellemi terméke. Még akkor is, ha fizettél érte és te vagy rajta. (például a fenti képet a Tandem Ceremóniamesterekről a Rooms-ban Sándor Tamás készítette)

Ezzel még jót is teszel neki, sőt annak, aki szintén szeretne magának egy jó esküvői fotóst.

Slideshow, klip

A digitális képekből egy nektek tetsző, vagy más passzoló zenére levetítve hangulatos klip készíthető.

A klipet az esküvőn is le tudjátok vetíteni, vagy beharangozóként az interneten közzé tehetitek.

Az esküvői képekből kreált klipet pedig bármikor tudjátok mutogatni annak, aki érdeklődik az esküvőtök iránt, gyorsan betekintést nyerhet a hangulatba, érzelmekbe és az esküvőtök forgatagába.

 

Fotóalbum, fotókönyv, fine art album

Igényes és tartós kivitelben, gondosan kiválogatott képek szerkesztett elrendezésben – különféle anyagokra nyomtatva.

Falikép

Itt visszatérhetünk dédapáink ágya felett lógó képhez, csak ma már vászonra, bármire lehet nyomtatni élethű színekben képeket. Miért ne mutatná és spannolná minden nap boldogságotokat egy ilyen hatalmas kép?

 
Ceremóniamester
Ceremóniamester 2 keréken

Ha duplán varázslatos és gördülékeny esküvőt szeretnél, ismerd meg a 2 ceremóniamester ajánlatát!

 

 

Szertartásvezető

A szertartásvezető szüleitek számára teljesen újdonság lehet, ti már hallhattatok róla. Sokan nincsenek tisztában vele, hogyan jön a képbe. Igazi házasságkötés akkor az, amit ő vezet le, vagy nem? Segítünk!

Mikor van szükség szertartásvezetőre?

Az alábbi esetekben merül fel a szertartásvezető személye:

  • az anyakönyvvezető nem tud, nem akar kijönni arra az időpontra, arra a helyszínre, amikor és ahol ti fogjátok tartani az esküvőt (ennek több oka is lehet)
  • az anyakönyvvezető személyét nem tudod megválasztani, és a számodra szimpatikus személy megjelenése nem biztosított
  • a hivatali személy “előadását”, megnyilvánulását túlságosan merevnek, személytelennek tartod.

Ekkor a megoldás a szertartásvezető lesz számotokra.

Válassz szertartásvezetőt, ha

  • rendkívüli időpontban szeretnéd a polgári szertartást megtartani (munkaidő után, esti órákban, éjszaka)
  • rendkívüli helyen szeretnéd kimondani az igeneket
  • a hivatal illetékességi területén kívül szeretnéd a fogadalmakat elmondani párodnak
  • nem köthetsz házasságot pároddal, mégis szeretnétek esküvőt
  • szeretnél részt venni a szertartás menetének kitalálásában, vannak ötleteid, és keresel olyat, aki megvalósítja, ebben partnered lesz
  • rendkívül személyesre szeretnéd az esküvőtöket alakítani
  • te szeretnéd kiválasztani az eskető személyét

A szertartásvezető jogköre

A szertartásvezető egy újkeletű szakma, inkább hivatás. Sokan úgy ismerik, hogy kamu-anyakönyvvezető.

Ha jogilag érvényes házasságot szeretnél pároddal, akkor elkerülhetetlen a találkozás az anyakönyvvezetővel. Az Igen-eket előtte kell kimondani 2 tanú jelenlétében.

Ekkor a házasságotok a törvény értelmében bekerül az anyakönyvbe, és gyönyörű címeres kivonatot is kaptok róla, amit majd bemutathattok a vérvételi eredményekkel, nagyi lábméretével a közös lakásra felvett hitel kérelmezési procedúrájában.

A szertartásvezető személye előtt kimondott Igen-eknek, fogadalmaknak nincsen jogkövetkezménye. Az állami szervek szemében pont olyan, mint amikor oviban a homokozó sarkától 5 lépésre a fa mögött örök hűséget esküdtél életed első szerelmének. (istenem, de szép volt is az!)

A szertartásvezető is viselhet nemzeti szalagot, sőt címereset is. Jelenleg nem tiltott.

A szertartásvezető munkáját vállalkozásban végzi, szerződést köt, számlát ad, és utána pedig adózik. Mi is így teszünk, igaz egy sokkal nagyobb szolgáltatási csomag részeként.

Szertartásvezetőként is figyeljük az útjelző táblákat, akármerre tekerünk a tandemmel.

A szertartásvezető trendi

Magyarországon az utóbbi 10 évben megszokszorozódott a szertartásvezetők száma. Tanfolyamokon is elérhető lett már a “tudás”, sokan átigazolnak a különböző esküvőszolgáltatási ágakból.

Így lesz anyakönyvvezetőből, dekorosból, ceremóniamesterből szertartásvezető.

A szertartásvezető feladata a kellékek leellenőrzése
A szertartásvezető feladata a kellékek leellenőrzése is

A szertartásvezető feladata

Az egész polgári szertartásra való felkészülés azzal kezdődik, hogy kivallatunk benneteket. Nyugi, meg  vannak a módszereink. 😉 Bájital, inga, dobókocka, meditatív punk-rock stb.

Mindent tudni akarunk rólatok, persze addig a szintig, ami nyilvánosságra hozható, hiszen a szertartáson jó eséllyel el fog hangozni, sokat merítünk belőle.

Ígérjük, nem ültetünk fel benneteket akármilyen kerékpárra.

Amit nem árultok el, azt a kártyalapokból próbáljuk majd kiolvasni. S mivel ehhez nemigen értünk, ezért majd biztos nem jár köszönet. 

Veletek közösen összeállítjuk a szertartás menetrendjét. Örömmel segítünk a zenék kiválasztásában is.

Javaslatot teszünk az elrendezésre, a tér berendezésére, hogy izgalmas, látványos és ergonómikus legyen. Nyilván nem minden szertartásvezető képes ezt felügyelni, képviselni, viszont mi tandemben ketten leszünk  egész nap veletek, ezért a láthatóság, hallhatóság, élvezhetőség érdekeit a lehető legkomolyabban képviseljük.

A szertartásvezető feladata megteremteni pont azt a légkört és önfeledt szabadságot, amit a fent említett gyerekkori jelenetben mindannyian átéltünk: “csak te és én, csak ez számít, és hogy mi ezentúl örökre és elválaszthatatlanul…”

A szertartásvezető és nálunk a másik tandem-ceremóniamester irányítja, felvezeti és megvalósítja a következő részeket:

  • bevonulás (külön-külön, vagy együtt)
  • személyi, lakcímkártyák ellenőrzése (egy anyakönyvvezető nyilván a szertartás előtt intézi, nálunk ez külön műsorszám – imádni fogjátok)
  • személyleírás (hopp, ez mi?)
  • akarsz-e a felesége/férje lenni… (csigavér, súgunk!)
  • a gyűrűt elővarázsoljuk
  • teret adunk a fogadalmaknak
  • a kötődés, a családok/hiedelmek/szokások/vér/sorsok keveredését szimbolikusan megjelenítjük
  • szülő, nagyi, tesó és legjobb barát köszöntése (nem mindenhol adnak ennek lehetőséget, mi nagyon javasoljuk)
  • beletekerünk a jövőbe, és elképzelünk benneteket
  • közösen koccintunk az egészségetekre
 
Ceremóniamester
Ceremóniamester 2 keréken

Ha duplán varázslatos és gördülékeny esküvőt szeretnél, ismerd meg a 2 ceremóniamester ajánlatát!

 

 

 

13 esküvő helyszín, ahová szívesen letekerünk

Ez egy szubjektív esküvő helyszín lista, viszont szigorú szakmai szűrőn esett át. Érdek nélkül ajánljuk. Az egyetlen érdek, hogy ezeken a helyszíneken találkozzunk, ti ifjú párként,  mi ceremóniamesterként.

Íme a lista. Megvan tényleg a 13?

Forster Vadászkastély (Bugyi): csodálatos kert tóval, malomkerékből csobogó vízeséssel, íves híd vezet a szabadtéri polgári szertartás helyszínére. Látványkemencében sütött kenyér, az ország egyik legjobb esküvői menüje, kiváló, összeszokott és figyelmes felszolgálói csapat, szállások várják a jegyespárokat. Hatalmas tánctér, kiváló akusztika (zenekarok imádják, így ti is imádni fogjátok). Bármilyen dekoráció megvalósítható benne.

River Garden (Verőce): mezítlábas, bohém, vintage vagy exkluzív esküvők helyszíne. A tulajdonos saját professzionális cateringje készíti és tálalja a menüt.

Hangár (Hármashatárhegy): egylégterű, jól díszíthető, oszlopmentes esküvő helyszín. Könnyen megközelíthető, mégis távol a város zajától, a hangoskodásért “nem szól ránk a házmester”, sem szomszédok.

Rozmaring étterem sátra (Budapest): Dunára nyitott sátor nagy esküvők számára. Bőséges és házias ételek, profi és rutinos kiszolgálás. Helyszínen tartható polgári szertartás lehetősége és

Columbus hajó (Budapest): pazar a kilátás, a panoráma felülmúlhatatlan. A zenekart színpad várja. Kiváló a személyzet, és a gasztronómia. A hajó melletti pontonhídon tartható a szertartás. Szeretjük.

Öbölház Étterem (Kopaszi gát): közel a főváros központjához, mégis vízparti mediterrán milliőben valósítható meg az esküvő. Könnyű a parkolás, a fotózás és a buli. Kékóra tálalva.

Levendulás ház (Inárcs): fotósok, dekaratőrök álma, szerintünk most már a tietek is. Óriási tér, bármi, azaz bármi megvalósítható benne.

Pálvölgyi Cseppkőbarlang (Budapest): kellemesen hűvös a máshol izzasztó nyári estéken. Sátor a völgyben, izgalmas vidék, ajándék a vendégek számára is ez a kirándulás. Bármilyen ötlet megvalósítható. Nekünk is van ötletünk, ha érdekel.

Varga Tanya Hotel (Kerekegyháza): ha jól meg akarod etetni a vendégeidet, itt sem fognak éhen halni. Hatalmas terek, szabadban, házban egyaránt.

Óbudai Rendezvényház (Budapest): tartsd az esküvőt a Hajógyári szigeten

Laruss (Budapest): Elegáns rendezvényterem, nagy tánctérrel, korrekt kiszolgálással.

  • Yacht Hotel (Siófok): festő környezet Balaton déli partján, közvetlenül az öbölben. Erős hagyományokkal, diplomáciai múlttal rendelkező esküvő helyszín.
 
Ceremóniamester
Ceremóniamester 2 keréken

Ha duplán varázslatos és gördülékeny esküvőt szeretnél, ismerd meg a 2 ceremóniamester ajánlatát!

Esküvői játékok, amelyek működnek

Vajon azért vannak az esküvői játékok, hogy tényleg ne unatkozzanak a vendégek az esküvőn, vagy hogy megöljék a bulit? Megmutatjuk, mitől működnek az igazán jó játékok. Eláruljuk a varázsszer titkos recepjét.

Esküvői játékok, amelyek tulajdonképpen megölik a bulit

Igen, léteznek olyan játékok, amelyek feleslegesek, megakasztják a bulit, a táncot.

Zenekarok mesélik, hogy már futottak bele olyan helyzetekbe, hogy éppen felpörgött volna a buli, amikor mások (vendégek, vagy vőfély/ceremóniamester, jujj!) leállították, hogy “kezdjük el azt a játékot, amire annyit készültünk”.

Életveszély, kérem szépen!

Az ünneplés elsődleges módja Magyarországon a tánc (már ahol nem éppen a drog, de mi onnan inkább eltekerünk).  Tényleg a tánccal tudnak igazán feloldódni az emberek, szükségük van a jó és táncolható zenére és a mozgásra. Ez van.

Aki ezt megállítja, az nem akar igazán jót az ünnepelteknek, az ifjú párnak.

Esküvői játékok ejtőernyősök esküvőjén
Esküvői játékok pl. ejtőernyősök esküvőjén

A legjobb esküvői játékok

Azok a legjobb esküvői játékok, inkább nevezzük GEG-eknek, amelyek rövidek, csattanósak, gyorsak, villámszerűek.

Olyanok, mint a konfetti: apró, színes, de még nem zavaró.

Megtörténnek, és már megyünk is tovább, pedig “dejóvolt”!

A kiváló esküvői játékok ismérve pedig az, hogy a párhoz kötődik. Tehát ha ők sohasem lovacskáztak ki az erdő szélére, akkor ne kezdjük el a “kocsis játékot”, ha már 10 éve együtt élnek, ne kezdünk bele tojásgörgetős-zacsitapogatós játékba, hiszen már jó eséllyel ismerik egymás minden porcikáját, nincs szükség közeledés-segítő akciókra.

Az a jó esküvői játék, amelyik nem öncélú, hogy csak az időt húzzuk ki valamivel, hanem ami által még közelebb kerülhetünk a párhoz, még többet megtudhatunk róluk, velük kapcsolatban.

Éppen ezért szóljon a játék

  • a párról,
  • az életükről,
  • hobbijukról,
  • terveikről,
  • vágyaikról,
  • családjaikról,
  • barátaikról stb.

Ekkor automatikusan érdekesnek és személyesnek tartja majd mindenki, hiszen újdonságot is tartalmaz számukra az esküvői játék. Öröm lesz megnézni, bekapcsolódni.

Ezek az esküvői játékok valóban működnek.

Igaz, hogy ezt ki kell találni előre – minden esküvőnél testre/párra szabni, hozzá alakítani, vagy vadi újat kitalálni.

Mi erre nagyon nyitottak vagyunk, és boldogan ötletelünk számotokra.

Nagyon fontos az is, hogy az esküvői játékokat csak akkor szabad bevetni, amikor ez indokolt. Ezt a színházban úgy hívják: dramaturgia.

Tehát ha a vendégek a Nagy Nap folyamán éppen ki akarják beszélni a szertartások gyönyörűségét, vagy éppen a varázslatos polgári szertartást, akkor vétek megzavarni a duruzsolásukat, és egy játékra invitálni őket.

A Tandem ceremóniamesterek zenélő varázskönyve telis-tele van jobbnál-jobb ötletekkel, keress meg bennünket és boldogan levezetjük az esküvődet!

 
Ceremóniamester
Ceremóniamester 2 keréken

Ha duplán varázslatos és gördülékeny esküvőt szeretnél, ismerd meg a 2 ceremóniamester ajánlatát!

Varázslatos polgári szertartás

Fogadni mernénk, hogy láttál már jó néhány esküvőt, ahol úgy érezted, kissé személytelenül hangzott a legkedvesebb szöveg is, hogy akár bárkire illett volna a szertartás.

Ilyenkor úgy érezted, hogy, “jó, ezt már hallottuk, hol is a mobilom?” Épp jó alkalom lecsekkolni a facebook-ot, vagy az instát, esetleg feltölteni a szertartás előtt ellőtt csini szelfit…

Ha éreztél már így, akkor te biztosan sosem kívánnál ilyet a saját vendégeidnek.

Hogyan érheted el, hogy figyeljenek a polgári szertartáson?

Egyrészt: számolj le az unalommal, a klisékkel, a hétköznapi megoldásokkal, a mindenki esküvőjén látott “szokásokkal”!

Engedd, és kérd, hogy a lehető legszemélyesebb legyen a polgári szertartás!

Csempéssz a szövegbe minél több személyes utalást a saját és közös életetekből, hogy rátok ismerjünk.

Ülj le (párod is külön!), és szánj arra időt, hogy megfogalmazd, mit jelent számodra a másik, és merj önálló szavakba önteni fogadalmat. Ez a pillanat lesz a legnagyszerűbb az esküvőn, amire részleteiben nem fogsz ugyan emlékezni, mégis örökre bevésődik a szívedbe a készülés és “előadás” minden izgalma, esetleg gyötrelme.

Mitől lesz varázslatos a polgári szertartás?

Ez a kedvencünk!

Éppen ezért minden részletét sem áruljuk el.

Annyit azért megosztunk veletek, hogy Hubadúr ceremóniamester lesz a szertartásvezető a megerősítő (nem hivatalos) szertartáson, amelyet Peti bűvész ceremóniamester témához és pillanathoz illesztett trükkjeivel színesítünk.

Kérés, felhatalmazás esetén kiegészítjük énekkel, verssel, választott szöveggel, dialógussal.

Izgalmas, változatos és színes lesz.

Miért jó ez?

Mert egyszerre tesszük ünnepélyessé és oldottá a szertartást, amely nem csak jeles emlék lesz nektek, hanem óriási élmény is minden jelenlévő számára.

Benne komolyság, könnyek – meghatódástól és nevetéstől -, ámulat, teátrális és intim pillanat, csönd és katarzis.

Amit mi adunk, azt tulajdonképpen ti adjátok a vendégeiteknek, családjaitoknak, barátaitoknak, akik mérhetetlenül hálásak lesznek, hogy jelen lehettek a ti varázslatos szertartásosotokon.

Legyen olyan a családi ünnepetek, amilyen őrültek, vidámak, szerelmesek és különlegesek ti vagytok.

Ezt adjuk vissza a polgári szertartáson is.

Polgári szertartás kellékeinek leellenőrzése
Polgári szertartás kellékeinek leellenőrzése

A polgári szertartás elemei

Segítünk kiválasztani a megfelelő zenéket a polgári szertartásra, legyen az bevonulás, gyűrűhúzás, szülőköszöntés, hogy a lehető legjobban kifejezze érzéseiteket, megfesse a hangulatot, alátámassza a “jeleneteket”.

A polgári szertartás a nagy napon nálunk a részletek, kellékek leellenőrzésével, elrendezésével kezdődik.

A szertartás minden elemébe beleszőjük a ti sorsotokat, életeteket, érzéseiteket. Nem vagyunk hajlandók másról kántálni a ti esküvőtökön, csakis rólatok, a ti boldogságotokról.

Várható, hogy lesz a polgári szertartáson:

  • bevonulás (külön-külön, vagy együtt, közösen kitalált meglepetéssel stb.)
  • köszöntő
  • akarsz-e a felesége/férje lenni… (naná! nem igaz?)
  • gyűrűhúzás
  • az első csók
  • fogadalmak (itt fogunk tandemben könnyezni, de ti csak mondjátok!)
  • szülő, nagyi, tesó és legjobb barát köszöntése
  • koccintás
  • és minden más, amit szeretnél.

Semmi sem kötelező, semmi sem elvárt. Nem hajszolunk bele olyan szokásokba (bár ismerjük őket), amelyekben nem érzitek magatokat komfortosan.

Azonban számíthattok kedves, jópofa és oltári meglepetésre.

Garantált unalommentes polgári szertartás lesz a tiétek, ha akarjátok.

Olvasd el a szertartásvezető cikket is! Fontos. És poén.

 

 
Ceremóniamester
Ceremóniamester 2 keréken

Ha duplán varázslatos és gördülékeny esküvőt szeretnél, ismerd meg a 2 ceremóniamester ajánlatát!